6. fejezet

Jó szórakozást kívánok! :3

6. fejezet

Eliose elveszett. Ez a vadidegen férfi rajta fekszik, csókokkal borítja minden porcikáját, és a legkisebb érintése képes a végletekig felkorbácsolni vágyának tüzét. Mégis… agyának egy apró szeglete továbbra is figyelmeztette, hogy amit tesz, nem helyes. Minden erejével azon kéne lennie, hogy lerázza magáról a férfit, hogy megszabaduljon, és hazamenjen, mielőtt észreveszik az eltűnését. Ha apja rájön erre…

Megborzongott, és ekkor érte az első hidegzuhany. A vágy azonnal semmivé lett a testében. Ha az apja rájön arra, hogy elrabolták, a banda nyomába ered, és addig nem nyugszik, míg meg nem öli őket. Azok a férfiak… Barbárok ugyan, mégsem képes a halálukra gondolni. Főleg az övére. És az a lány… annyira hasonlítanak, bár a férfi arcát durva vonások keretezik, a jobb szeme alatt alig látható sebhely húzódik, és minden porcikájából árad a bűn és a kegyetlenség.

- Elég! – Örült, hogy a hangja kellőképpen határozottnak tűnik, és nem bicsaklott meg, holott a férfi tovább folytatta édes kínzását. – Hagyd abba! El kell engedned! Ha az apám…

- Nem félek az apádtól. – lehelte a férfi olyan halkan, hogy a lány alig hallotta. Megrándult, ahogy a férfi ujjai felfelé siklottak meztelen, érzékeny bőrén.

- Pedig kéne. Ha megtudja, hogy elraboltatok, mindenkivel végezni fog. – világított rá az igazságra Eliose. A férfi viszont cseppet sem izgatta magát a közelgő halálának hírére. Ujjai finoman besiklottak a lány combja közé. Felnyögött, ahogy a férfi végigsimította a csiklója hegyét. – Ne! – kiáltotta még egyszer, de hangja csak vékonyka nyögés volt. Tiltakozásnak túl gyenge. – Nem érted? Meg… fognak… ölni… - Eliose-nak minden szó után nagyot kellett nyelnie, hogy megőrizze a hidegvérét. Az a sok lecke, hogyan kéne hölgyként viselkednie, mit érnek most? Mit kéne most tennie, mint hölgy?

Kétségbeesetten igyekezett szabadulni, ugyanakkor még többet akart érezni. Kíváncsisága felülkerekedett, és mozdulatlanná dermedve várta, hogy mit fog tenni vele az idegen. Ekkor a férfi váratlanul megállt, és fülelt. Eliose alig tudta kivenni az arcát a sötétben, mégis magán érezte perzselő tekintetét. Ő semmit nem hallott a fülében dübörgő vértől, de ő hallhatott valamit, mert csalódottan felszisszent, felkelt róla, és eligazítva a ruháját, talpra segítette a lányt is.

Nem engedte el a kezét, Eliose állta barna pillantását, ezalatt próbálta szabályozni szívének kalapálását. Mintha egy apró madár fészkelődött volna a szíve helyén, ami ki akar törni a börtönéből. Még csak a nevét sem tudta az idegennek, valamiért mégis úgy érezte, mintha ezer éve ismerné.

- Ki maga? – suttogta végül. Túl melegnek érezte az éjszakát, pedig hűvös volt az idő. A bőre libabőrös lett a feltámadó széltől.

- Adric Cleeves. – felelte kurtán a férfi, majd elfordította pillantását a fák felé. Egy alak mozgott a sötétben, Eliose megijedt, ezért reflexszerűen megszorította a férfi kezét, és hozzábújt izmos karjához.

- Hát itt vagytok! – hallatszott egy harsány kiáltás, majd az egyik szőke férfi bukkant fel két társával, kezében egy lámpással. – Már kezdtük azt hinni, együtt szöktetek meg. – A férfi vigyorogva Adric-re emelte a lámpást, aki még csak nem is hunyorgott az éles fénytől.

- Fabio – mosolygott vissza Adric hidegen. Testéből áradt a feszültség és a düh. Eliose azonban megriadt a három férfitól, és még inkább hozzábújt, nem törődve gyilkos hangulatával. Amúgy sem értette, mi okozta.

- Sajnálom, hogy megszökött. Oda kellett volna figyelnünk – lépett a lámpa fénykörébe a második bandita.

Neki barna haja volt, és Eliose-nak rémlett, mintha Sighard lett volna a neve. A férfiból egyfajta intelligens kisugárzás áradt, kis híján a lány is a varázsa alá került. Kis híján. Adric talán meglátott rajta valamit, mert birtoklón átkarolta a derekát, és olyan félelmetes pillantást vetett a férfiakra, különösképp Sighard-ra, mintha a halálát kívánná. Eliose enyhén megborzongott, elpirult, zavarában lesütötte a szemét. Sighard érdeklődve felvonta a szemöldökét, de nem szólt a dologhoz.

- Szerintem induljunk vissza a kunyhóhoz, mielőtt a hölgy megfagy, Adric – javasolta a harmadik.

- Rendben – bólintott Adric kimérten. Olyan erővel szorította össze az állkapcsát, hogy Eliose szinte hallotta, hogyan ropognak a fogai a nyomás alatt.

- Albert, Egbert és Gregor szóródjanak szét az erdőben, és figyeljék az utakat. Ha bárki közeledik… - elhallgatott, és a lányra nézett, aki igyekezett olyan kicsire összehúzni magát, amennyire csak lehetett. Idegességében a hálóingét simította le. Egyszer, kétszer, háromszor. – Ha bárki erre jön, szóljatok nekem. Nem érdekel, ha csak egy eltévedt vándor. Biztosra akarok menni, hogy a madárka nálam marad, míg másképp nem határozok.

- Maga nincs tisztában az apám erejével – horkant fel Eliose, de azonnal el is pirult, ahogy a férfiak mind ránéztek.

- Szerintem, hölgyem, maga nincs tisztában a mi erőnkkel. Mondtam, hogy nem félünk az apjától.

- Apám kiváló vadász. Remekül céloz – morogta Eliose duzzogva. – Meg fogja ölni magukat.

- Attól tartok, ez nem fog bekövetkezni, kisasszony – felelte Adric szórakozottan, és kicsit taszított a lányon egyet, hogy mozgásra bírja. Továbbra sem vette le a karját a derekáról.

- A vőlegényem is a nyomukba fog eredni. Szörnyen dühös lesz, ha rájön, hogy elraboltak.

- A vőlegényétől sem félünk, sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom. Mi senkitől nem riadunk meg. És, ha már a vőlegényénél járunk, miért egyezett bele, hogy eladják magát?

- Nem adtak el – hazudta Eliose.

- Dehogynem. Maga csak az adósságok egyenlítése miatt kell, hogy hozzámenjen Norford vikomtjához.

- Vigyen haza, Mr. Cleeves – erősködött Eliose, de a férfi elengedte a füle mellett az utasítást.

Eliose-t viszont nem olyan fából faragták, hogy hagyja magát. Sosem tudtak igazi hölgyet faragni belőle, és egy kis küzdelemnek ő sem tudott ellenállni, ezért teljes erőből oldalba vágta a férfit. Adric megtorpant egy pillanatra, de szorítása kicsit sem enyhült a derekán. Eliose elégedetten figyelte, ahogy megpróbál levegőt passzírozni a tüdejébe a váratlan támadás után. A másik három férfi felnevetett, és mit sem törődve Adric-kel, továbbindultak.

- Remélem, tisztában van vele – kezdte Adric, és fenyegető pillantást vetett a lányra, amiben egy csepp erőszaknak sem volt nyoma –, hogy ezt még meg fogom torolni magán.

- Megérdemelte, azok után, ahogy az előbb bánt velem! – tajtékzott Eliose, a dühtől kipirult az arca. A másik három férfi méterekkel arrébb volt már, de hangos hahotájukat még így is hallották.

- Akkor azt hiszem, kockázatot vállalnék még egyszer – búgta a fülébe Adric. – Előbb-utóbb úgyis képtelen lesz nemet mondani egy kis élvezetre.

- Azt kétlem – morogta Eliose, meglepően könnyedén kiszabadította magát a férfi szorításából, és emelt fővel továbbindult, összeszedve maradék büszkeségét. A szeme sarkából látta, hogy Adric követi, és nem tudta leplezni mosolyát, ahogy fájdalmas grimaszba torzult az arca minden egyes lépésnél.

Adric hazudott. Gyakran megtette, nem is nagyon zavartatta magát miatta. No, nem az apjával kapcsolatban hazudott a lánynak. Nem is a vőlegényét illetően. Egyiküktől sem félt, és tisztában volt vele, hogy a nyomára sem tudnának akadni. Csak azért küldte el a fiúkat, hogy úgy tűnjön, mintha tényleg biztosra akarna menni a dolgában.

Nem, Adric azzal kapcsolatban hazudott, hogy határozatlan ideig maga mellett akarja tudni a lányt. A benne dúló heves érzelmek egymással hadakoztak, de a józan esze azt mantrázta, minél hamarabb szabaduljon meg tőle. És ezt is akarta tenni. Amint megkapja, amit kért, azonnal visszaengedi a lányt a fényűző, hamis életébe.

Ránézett az előtte haladó kecses alakra. Felszegte a fejét, és igyekezett megőrizni a maradék máltóságát. Az oldalára szorította a tenyerét, és halkan káromkodott az orra alatt. A lány istenesen oldalba vágta, először majdnem felnevetett meglepetésében, most azonban, hiába nyűgözte le a mutatvány, már csak zsörtölődött. A nyavalyás helye minden egyes lépésnél fájt.

Pillantása lejjebb csúszott a lány testén. Köpenye elszakadt, valószínűleg a szökés közben, a finom anyagot sár és fűfoltok borították, nem is mert gondolni rá, milyen okból. Inkább tovasiklott a szeme a derekára, mire a hímvesszeje fájdalmasan megfeszült. Nagyot nyelt, szorosabban markolta az oldalát, ujjaival a húsába mart, hátha akkor elmúlik a fájdalom. A pokolba kívánta a vágyát, de akarta ezt a nőt attól a perctől fogva, hogy meglátta a piacon. Azonban a vágya most akár az útjában is lehet, ezért gondolnia sem szabadott rá. Abban a pár napban, míg magánál tartja a lányt, úriemberként kell viselkedni akkor is, ha az nem passzol heves, skót természetéhez.

Mikor Eliose beért a kunyhóba, azonnal az egyetlen szobába vonult, magára csukta az ajtót, és duzzogott. Adric persze nem hagyta annyiban, bement, és rákötötte a láncokat a lábára, csak az után hagyta magára. A lány heves skót kiáltásai és szidalmai elkísérték egészen a konyháig, mely a kis faház ellentétes végében voltak. Adric gondoskodott róla, hogy semmilyen értékes, törhető tárgy ne legyen a lány keze ügyében, nehogy annál is több kárt okozzon neki, amekkorát máris.

Levett a polcról egy kendőt, és kicsavarta a bele rejtett apró tégelyt. Levetkőzött derékig, majd óvatos mozdulatokkal beledörzsölte a kenőcsöt a bőrébe, ahol Eliose oldalba vágta. A lány még csak nem is sejtette, hogy nagyon rossz oldalt talált el. Más helyzetben Adric meg sem rezdült volna az ütéstől. De a bal oldala…

Megrázta a fejét a rátoluló emlékképektől. Nem akart visszaemlékezni. Még látta, ahogy a nyílvessző megvillan az éjszakában, aranyozott tolla pedig az oldalába fúródik. Érezte, ahogy letaglózza a fájdalom, de nem állt meg keseregni.

- Minden rendben? – lépett Rebecca a konyhába. Odalépett hozzá, és törékeny kezének finom mozdulataival folytatta a kenőcs felvitelét. – Mi történt odakinn?

- Semmi. Elkaptam, és visszahoztam – morogta Adric. Arrébb ment, hogy a lány ne érhessen hozzá, és dühöt imitálva ránézett. – Miért kellett levenned róla a láncokat? Tudtad, hogy az ablak nincs rögzítve.

- Bocsánat. Én csak elfeledkeztem róla. Segíteni akartam neki, úgy tűnt, kényelmetlenül érzi magát a hálóingben. – Védekezett Rebecca. Zöld szemeiben neki is fellobbantak a harag lángjai.

- Legközelebb ne akarj neki segíteni. Ravaszabb, mint hinnéd. Nem akarom, hogy megszökjön. Hagytam egy üzenetet az apjának, három napja van leadni a drágaköveket és a pénzt, amit kértem tőle.

- És, ha addig nem adja le?

- Le fogja.

- De mi van akkor, ha az apja ezek után rá se néz a lányára? – lépett Sighard is a helyiségbe. Adric legszívesebben kimenekült volna, de a férfi robosztus termete elzárta a kijáratot.

- Hogy érted, hogy rá se néz? A lánya. Szereti. Vissza akarja majd kapni. Ahogy a vőlegénye is.

- Pont ez az, Adric. Az apja térdig gázol az adósságokban. Az egyetlen kiutat ez a házasság jelenti neki. Te elraboltad a lányát, és még drágaköveket kérsz érte? Abba nem gondoltál bele, hogy mit jelent ez az ügy a lányra nézve?

- Nem érdekel a véleményed, Sigh. – vont vállat Adric. Visszacsavarta az orvosságot a kendőbe, és gondosan visszahelyezte a konyhaszekrény legfelső polcának mélyére. Ráérősen pakolgatott, de sem a barátja, sem a húga nem adták fel ilyen egyszerűen.

- Mit akarsz pontosan ettől a lánytól? – szegezte neki a kérdést Sighard. Adric keze megállt a mozdulat közben.

- Semmit – hazudta. – Csak a pénzem akarom, és elmehet.

- Hazudsz, Adric. Nem tudom, mi folyik itt, de gyűlölöm, ha nem vagyok tisztában a terveiddel – morogta dühösen a férfi, és elhagyta a kunyhót. A faajtó csapódása súlyos, néma csendet hagyott maga mögött.

- Azt szeretném, ha ezt még egyszer átgondolnád, Adric – mondta halkan Rebecca. – Nem akarom, hogy bajod essen. Hallottam, mire képes az apja.

- Ne aggódj miattam. A nyomomba se érnek – ismételte el újra a férfi, amit Eliose-nak mondott az erdőben. Gyűlölte, ha gyengének hitték. Márpedig Rebecca pontosan ezt tette.

- Én csak arra kérlek, hogy gondold át még egyszer. Még nem késő helyrehozni.

Adric nem várta meg míg a testvére befejezi a gondolatmenetet. Rebecca túl sokszor érte már el, hogy változtasson. Túl sokszor lágyult meg irányában, nem hagyhatta, hogy ez ismét megtörténjen. Tervei voltak a lánnyal, és Eliose akkor is itt fog maradni, ha számára ez kínzás lesz.

Eliose dühös volt. Leginkább saját magára, nem pedig a helyzetére. Hogy adhatta meg magát ilyen könnyen? Ráadásul nem tudott uralkodni magán. Törni-zúzni akart, de Adric gondoskodott róla, hogy minden törhető kikerüljön a keze ügyéből. Dühösen toppantott egyet a lábával, mire csak a láncok csörgése volt a válasz.

Hát a férfi bele sem gondol a helyzetébe? Ha a papája ezt megtudja… Ha Lord de Burgh ezt megtudja, ugrott az esküvői ajánlat. A szüleit pedig csak ez menthette meg. Kétségbeesetten igyekezett valami menekülő útvonalat keresni, de a láncok eléggé megnehezítették a dolgát. Ráadásul a bokája is sajgott, a ruhája sáros volt, a hajában pedig fű, falevél és sár maradványai voltak.

Átkozott Mr. Cleeves!

Ekkor nyílt az ajtó, és az egyik férfi dugta be a fejét. Rövid barna haja volt, élénkzöld szeme, és rendkívüli kisugárzása volt. Eliose elpirult, ahogy Sighard becsukta az ajtót, és egy tál vízzel, valamint egy ronggyal felé közelített. A tálat letette a lány lába mellé, és Eliose legnagyobb döbbenetére letérdelt elé. Nem mondott semmit, kezébe vette a lány sérült bokáját, és borogatni kezdte.

- Láttam, hogy sántít kissé – mondta mintegy magyarázatképpen, de nem nézett fel a lányra. Hangja mély volt, és édes, mint a méz. Teljes ellentéte Adric durva baritonjának. – Gondoltam jót tenne egy kis hidegborogatás – ekkor váratlanul Eliose tekintetébe fúrta mélyzöld szemeit. Pillantásától a lány úgy érezte, gombóc nőtt a torkában, kinyitotta ugyan a száját, de nem jött ki rajta hang. – Sajnálom, hogy pont most raboltuk el magát.

- Hogy érti? – ráncolta a homlokát Eliose.

- A családjának szüksége van erre a házasságra – mondta kurtán Sighard, és újra bevizezte a kendőt, majd visszatette a lány bokájára.

- Úgy érti… - Eliose felszisszent a hidegtől, majdnem kirántotta a lábát a férfi kezéből. – Úgy érti, Mr. Cleeves tudott a helyzetemről?

- Természetesen. Mindannyian tudtunk róla – vont vállat Sighard. Levette a kendőt, és megtapogatta Eliose bokáját. Mikor a lány felszisszent, visszahelyezte a kendőt, és leengedte a lány lábát. Nem állt fel, csak féltérdre emelkedett, és úgy nézett a lány szemébe. – Tudom, hogy kell lennie valami más okának is, hogy pont magát szúrta ki, kisasszony. Magának kell kiderítenie, hogy segíteni tudjak. Úgy érzem, Adric-et a maradék józanesze is cserbenhagyta, és már nem tudom, hova tette a becsületét.

- Becsület – horkant fel a lány. Nem tudta elhinni arról a barbár alakról, hogy valaha is volt becsülete. – Eresszenek el! – támadt rá a férfira. Az tűnődve, oldalra biccentett fejjel vizsgálgatta a lányt.

Eliose ajka enyhén elnyílt, és zavarba jött a figyelemtől. Sighard szeme követte minden apró mozdulatát, pillantása először az ajkán állapodott meg, majd a torkán, és figyelte, hogy hullámzik a bőre nyelés közben. Eliose számára az egész helyzet kezdett egyre zavarba ejtőbb lenni. Sighard egy kósza mozdulatot sem tett felé, mint Adric az erdőben, csupán néma tűnődéssel szemlélte őt, mintha ezzel rájöhetne bármilyen titok nyitjára is.

- Te meg mit művelsz itt? – szólalt meg egy durva, mély hang az ajtóban. Eliose odakapta a fejét, és igyekezte leplezni mennyire megijedt a váratlan látogatótól. Észre sem vette, mikor nyílt ki még egyszer az ajtó. Adric állt karba tett kézzel a bejáratban, hanyagul az ajtófélfának dőlve, és őket figyelte résnyire szűkült szemekkel. – Sighard, azt hiszem világosan megmondtam, hogy ez a szoba tabu mindenkinek.

- A hölgynek megsérült a bokája – mondta a férfi nyugodtan, de nem vette le a szemét Eliose-ról. – Csak hoztam neki egy kis vizes borogatást.

- Nem érdekelnek az indokaid. Távozz! Beszédem van a kishölggyel.

Sighard egy pillanatig nem mozdult, aztán felállt, és a vizet maga mögött hagyva, kioldalazott Adric mellett. Eliose figyelte távolodó alakját, szíve hevesen kalapált a mellkasában a gondolatra, hogy egyedül maradjon a látszólag dühös férfival. Lehajolt, hogy újra vízbe mártsa a kendőt, ekkor hallotta meg az ajtó csukódását, és a retesz zaját. A vér dübörögve száguldott a fülében, próbált a mozdulatokra összpontosítani. Belemártotta a kendőt a vízbe, kicsavarta, és a bokájára helyezte.

Besüppedt mellette az ágy. Adric leült mellé a matracra, félresöpörte barna haját az útból, és a nyakának ütőerét kezdte simogatni. Fel-le. Fel-le.

Eliose libabőrös lett a mozdulattól. A férfi ujjai érdesek voltak, mégis olyan gyengédnek tűntek abban a pillanatban. Cseppet sem volt olyan durva, mint ott az erdőben, mikor az avarban feküdtek. Eliose megpróbált arrébb húzódni, de Adric nem hagyta. Elkapta a derekát, megfordította, és úgy helyezte, hogy a sérült lába az ölében legyen. Ekkor újra bevizezte a kendőt, és gyakorlott mozdulatokkal körbecsavarta a lány vékony bokáján.

- Mit mondott? – kérdezte hirtelen a férfi. Eliose-nak beletelt egy időbe mire rájött, hogy Sighard-ról beszélt.

- Semmit – hazudta. Részben végül is igaz volt, mert a férfi semmi használhatót nem mondott neki. Aztán érezte, hogy elönti a harag a gondolatra, hogy a férfi szándékosan tette ezt vele. – Csak elmondta, hogy maga mindvégig tisztában volt a helyzetemmel! Hogy volt képes ezek után is elrabolni?

- Magát eladták, hölgyem. Úgy véltem mindegy, milyen férfihoz kerül.

- Faragatlan tuskó! – kiáltotta Eliose, megpróbálta reflexszerűen megütni a férfit, de ő mintha csak erre várt volna, elkapta a lány csuklóját, a következő pillanatban Eliose pedig az ágyon fekve találta magát.

Rúgkapálva igyekezett lerázni magáról a férfit, és a tehetetlenség ismerős érzése kitöltötte minden porcikáját. Adric most nem csókolta meg, nem simogatta, csak feküdt fölötte, még csak a testük sem ért össze. Ahogy ezt felfedezte, Eliose abbahagyta a kapálózást, és már csak mellkasának egyenetlen emelkedése és süllyedése jelezte nyugtalanságát. Dobogó szívvel várta, mit tesz a férfi. Mikor ő továbbra sem mozdult, képtelen volt csendben maradni.

- Mit akar tőlem, Mr. Cleeves? – suttogta. Próbált ijedtnek tűnni az izgalom helyett, amit valójában érzett.

- Szólíts Adric-nek. Itt nem kell olyan hivatalosnak lenned.

- Engedjen hazamennem, Mr. Cleeves – makacskodott a lány. Szándékosan nem szólította a keresztnevén a férfit, akit ez látszólag bosszantott.

- A fenébe magával, mondtam, hogy hívjon Adric-nek!

- Nem akarom.

- Miért? – a férfi tajtékzott a dühtől.

- Mert túl bizalmas viszonyt feltételezne kettőnk között.

- Azt hiszem, épp eléggé bizalmas viszony van közöttünk, hölgyem – Adric olyan erővel nyomta meg a hölgyem szót, hogy Eliose legszívesebben felpofozta volna a gúnyolódásáért.

- Én viszont nem így hiszem, Mr. Cleeves.

- Remélem, nem veti meg a társaságot éjszakára, hölgyem – Adric úgy döntött, belemegy a nő játékába. Megsimogatta barna haját, és szórakozottan belenézett tengerkék szemébe.

- Hogy érti? – nézett rá Eliose gyanakodva.

- Mert ma én is magával alszom.

- Nem! – tiltakozott a lány azonnal. Újra mocorogni kezdett alatta, mire a férfi felkuncogott. – Tűnjön el innen! Nem akarok egy ágyban aludni magával!

- Csendesebben, hölgyem. Hét másik kujon hallgatózik az ajtón kívül, és higgye el nekem, egy vékony fafal nem sok zajt szűr ki.

Eliose elpirult, abbahagyta a kiabálást, de továbbra is szabadulni akart. A gondolat, hogy megossza a férfival az ágyát, riadalommal töltötte el. Adric megsimogatta a lány arcát, majd a nyakát, és már épp lehajolt volna, hogy megcsókolja, mikor dörömböltek az ajtón.

- Mi a fene van? – kérdezte dühösen.

- Egy táncoló csirke az udvaron, Adric! – kiáltott be rémült hangon az egyik férfi.

- Mit jelentsen ez, Tucker? – Adric most még dühösebb volt a félbeszakítás miatt, mint az erdőben. Felpattant az ágyról, kinyitotta, és feltépte az ajtót. Egy félhosszú hajú, rémült férfi állt az ajtóban, enyhe francia akcentussal elhadarta a mondanivalóját, Eliose semmit nem értett belőle. – Azonnal küldd ki a fiúkat! Én is mindjárt megyek. – Tucker már megfordult, hogy távozzon, mikor Adric utána kiáltott. – És üzenem Quentin-nek, hogy elegem van a szójátékaiból. Még hogy táncoló csirke… – az utolsó mondatot már csak morogva tette hozzá. Megdörzsölte az arcát, aztán a kardjáért nyúlt. Miközben felkötötte a derekára, ránézett az ágyon heverő lányra, és bár ő nem kérdezett semmit, mégis elmosolyodott, és tájékoztatta a helyzetükről. – Társaságot kaptunk, hölgyem. Lehet, hogy a kedves papa mégsem olyan ostoba, mint hittem. Vagy tévedek, és annál is ostobább, mint feltételeztem.

- Mr. Cleeves! – kiáltott utána a lány rémülten, mikor becsukta az ajtót, és elfordította a zárban a kulcsot. – Mr. Cleeves! – mivel a férfi nem jött vissza, ezért a lány szinte már sikítva, még utoljára megkísérelte visszahívni. – Adric!

De senki nem jött be hozzá. Magára maradt a néma tudatlanságban, csak az elvágtató lovak patáinak hangját hallotta tompán a távolban. Aggódott az apja miatt. És ha Norford vikomtja jött el érte? Honnan tudták meg ilyen gyorsan, hol van? Felpattant az ágyról, és el akart szaladni az ablak irányába, de a lánc miatt hasra esett.

Ez a mozdulat volt, ami végül megmentette az életét. Valahol pisztoly dördült, és a következő pillanatban egy golyó száguldott el a lány felett, és fúródott az ágy matracába. Eliose felsikoltott, és a földre lapult.