Prológus

Gondoltam, az első fejezet előtt kaptok egy kis ízelítőt :P Kíváncsi vagyok a reakciótokra, szóval hagyjatok valami jelet, hogy elolvastátok :D Köszi, és puszi :3

Prológus

1745. július

A hírek gyorsan terjedtek városról városra. A szóbeszédet tán még a szél is felkapta, valahányszor újabb ember mesélte el, annyiszor tettek hozzá valami szörnyűséges rémképet a jövőre vonatkozóan. Az emberek vérfürdőről és bosszúról sugdostak.

Károly Edward herceg ugyanis felröppenő mendemondák szerint partra szállt tavasszal Skóciában azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megdöntse II. György király hatalmát, és visszafoglalja apja trónját.

Az emberek rettegtek a haragtól, melyet a pletykák hirdettek. Félték az egykori trónörökös bosszúját. A legmerészebbek nyíltan szembeszálltak vele, míg mások—és be kellett látni, szép számmal—csatlakoztak a Jakab-pártiak seregéhez. Mint a tenger, úgy mozdultak a hegyek árnyakként élő lakói, a felföld családjai, megáradt, dühös folyamként söpörve végig Skócián.

A legtöbben félreálltak, és tagadással feleltek a híresztelésekre. Már az átállás gondolata is felségárulásnak minősült, mégis, bizony sokakban fogant meg a keserves elhatározás alföldi területeken is.

Mert ki merne szembeszállni a viharral, ha egymaga van a pusztán?

1745. szeptember 3.

Apró termetű, kövérkés ember rohant végig a kihalt, nyirkos falú folyosón. Cipőjének talpa visszhangot verve kopogott az Edinburgh-i vár komor kőfalairól. Kezében néhány tekercset szorongatott, mintha az élete múlna rajtuk. Mikor egy-egy gyertyafénnyel megvilágított folyosóhoz ért, először is kikémlelt, nehogy valami óvatlan pillanatban rajta kapják, és leleplezzék a tervét.

Szabadon lévő kezével önkéntelen is megszorította a katonai egyenruhájának belső zsebébe rejtett aranygyűrűt, majd hangtalanul lopakodva, egy másik beugróhoz osont a fal mentén. Onnan is kikémlelt a következő folyosóra, arcán legurult egy gyöngyöző csepp, miközben összeszűkült szemekkel kémlelte a félhomályt. Ha neadjisten valamelyik katona épp erre találna sétálni…

Nem, erre most gondolnia sem szabadott. A nemes cél, ami a szeme előtt lebegett egészen idáig, most elöntötte az elméjét, teljesen maga alá vonva testének irányítását. A fiú. Ki kell vinnie a fiút az iratokkal együtt. El kell őket rejtenie… Nem szabad megtalálnia őket.

Tovább sietett, miközben folyamatosan éberen fülelt, hallgatózott, követi-e valaki. Nagy sóhaj hagyta el kiszáradt, cserepes ajkait, ahogy elérte a kis faajtót. Megint hallgatózott, majd tétován benyitott, és intett a sarokban álldogáló, megrettent fiúcskának. A gyermek mélybarna szeme olybá tűnt a kis raktár félhomályában, mintha teljesen fekete lenne, akárha az őt körbevevő sötétséget tükrözné.

- Gyere, fiam! – suttogta, és intett a kezével. Az még pár percig tanácstalanul toporgott, csak az után indult meg tétován az irányába. – Én vagyok, Romer! Siess, Lance! Ha az őrök felfedeznek, képtelen leszek kijuttatni téged épségben.

A fiúcska most engedelmesen Romer mellé állt, hangtalanul becsukták a kis raktár ajtaját, és immáron két árnyként osontak végig a kihalt folyosókon. Lementek egy falba rejtett csigalépcsőn, amit avatatlan szem aligha vehetett észre. Végül biztonságban kijutottak a déli fal kopár vonalához, megbújtak az árnyékban két magasabb tuja mögött, és Romer csak ekkor engedélyezte magának az első igazi sóhajt.

- Jól figyelj rám, Lance! – mondta, és a fiú kezébe nyomta a papírokat, meg a gyűrűt. – Itt hamarosan éjszakába borul a nappal. Vérfürdő várható, érzem. Tegnap hozta a felderítő a hírt, hogy Károly herceg seregei immár Perth városánál lesznek holnapra. Nem vagy biztonságban. Eddig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy óvjalak. De most, fiam, azzal tudok neked egyedül segíteni, ha elengedlek. A falon túl vár rád egy fekete kanca. Csomagoltam négynapi élelmet, és köpenyt, ha fáznál. Tessék. Ezeket vidd magaddal, és még a széltől is óvd. Becses iratok, nem kerülhetnek rossz kezekbe, különben mindannyiunknak vége.

Lovagolj Angliába, át a határon. Nyugaton a tenger közelében nem felügyelik annyira a határt, át tudsz surranni. Emlékszel mit mondtam? Hogy egyszer eljön a nap, mikor minden visszakerül a kezedbe. De el fog jönni az az idő is, mikor a futás lesz az egyetlen ésszerű megoldás, ha meg akarjuk menteni az életed. Menj, Lance! A határon átkelve senkivel ne beszélj, míg el nem éred a legközelebbi várost. Ott húzd meg magad, keress szállást, majd menj tovább. Ott már senki keze nem érhet téged utol. Ha valaki kérdezi a neved, még véletlenül se áruld el. Mostantól az Adric Cleeves névre hallgatsz, megértetted?

A kisfiú tétován bólintott. Romer felkapta a fejét, mintha zajt hallott volna az egyik tüzérségi állás felől. Percek teltek el néma csendben, mire végre meg mertek mozdulni. Csak egy madár szállt fel a legközelebbi bokor ágáról. Lance úgy markolta a papírtekercseket, hogy azok majdnem vékonyra préselődtek apró markában.

- Indulnod kell! Még az éj leple alatt el kell tűnnöd. Hogy hívnak? Ismételd a neved! – fordult felé Romer egyre növekvő aggodalommal.

- Adric Cleeves – mondta a kisfiú remegő hangon.

- Úgy van! Most pedig menj, fiam! Kövesd az utasításaim. Meg ne állj az Angliai határig.

Romer a fal hideg kövéhez préselte Lance apró, vékonyka testét, de az helyett, hogy fájdalmat okozott volna, a fiú egyetlen taszítással a várdomb szélén találta magát. Sűrű pislogások közepette igyekezett kitisztítani a látását, megigazította szakadt nadrágját, és koszos pólóját, majd a rá várakozó kancához sétált. Meztelen talpát minduntalan felsértették a kövek, többször is pocsolyába lépett, és meg-megcsúszott a síkossá vált köveken.

A tekercseket óvatosan a nyeregtáskába helyezte, majd fellendítette magát egy nagyobb szikláról a ló hátára. A kanca meg sem rezdült, türelmesen várta, hogy kiadja a parancsot az indulásra. Lance még egy pillantást vetett az aranygyűrű apró, szinte már kivehetetlenné vált véseteire, majd megrántva a gyeplőt, a lejtő irányába kormányozta a lovat. Ideje volt elhagynia az otthonát. Mindig tudta, hogy ez a perc hamarosan elérkezik, most mégis azt remélte, csak egy rossz álmot lát. Holnap minden rendben lesz, és Romer megint átkozódva rángatja ki kemény, laktanyabéli ágyából, mondván, hogy már megint elmulasztotta a reggeli névsorolvasást.

A ló biztos léptekkel haladt lefelé, patái csak nagy ritkán csúsztak meg a sikamlós köveken és kiugró sziklákon. Csupán negyed óráig ereszkedtek, míg végül elérték a dús, fűvel borított földet a vár alatt. Lance még egyszer a romos falakra emelte tekintetét, és hunyorogva igyekezett kivenni otthona körvonalait. Váratlanul egy árny mozdult meg az egyik falon, ösztönösen bökött a ló oldalába meztelen, koszos lábával, és őrült vágtába kezdett dél felé.

Mire a nap előbújt a tengeri horizonton túli távolban, már messze járt egykori otthonától, az Edinburgh-i vár csupán egy romos, töredezett és homályos emlék volt, melyet gondosan elraktározott az elméjébe. A ló sebesen vágtázott át a dombos tájon, végig a tenger mellett maradt. A nap vöröslő sugarai végül egy települést világítottak meg, nem messze a tengertől. Lance tudta, hogy már nincs messze az Angliai határ, tudta, hogy Romer utasítása szerint oda kéne tartania, és nem szabadna megállnia sehol.

Mégis, ahogy lenézett az alant elhelyezkedő falura, talán kisebb városra, az ablakokon és kőfalakon megcsillanó fény mintha utat mutatott volna neki. Szilárd elhatározással fordította lovát a völgy irányába. Esze ágában sincs gyáván megfutamodni, és Angliában rejtőzködve a csodában reménykedni. Az ő sorsa Skóciához kötődik, és mindörökre itt is fog maradni.

A város határára érve kényelmes ütemre váltott, megpaskolta éjfekete szőrű lova nyakát, és fejébe húzta köpenyének csuklyáját. Az emberek érdeklődve néztek az idegen gyermekre, többen is mutogattak rá, miközben elhaladt mellettük a kikövezett utcákon. Mintha csak hirdetnék, hogy új mutatvány érkezett a városba, bizonyára messziről jött idegen, sugdosták az asszonyok, aki elragadja tőlük a gyermeküket.

Adric nem törődve a pletykákkal a város egy kevésbé zajos része felé vette az irányt, az egyik elhanyagolt, düledező épületben megitatatta a lovát, és leheveredett aludni a biztonság teljes tudatában. Wintertown tökéletes rejtekhely lesz számára. Valami azt súgta neki, hogy van itt valami, amire rá kell bukkannia.

És ki ő, hogy szembeszálljon a fentebb akarattal?